Bemutatkozás.
Fiatal koromban, olvasmányaim közben
találtam rá a fenti mottóra, s megértvén igazságát, azonnal életelvemmé
tettem.
Így sikerült az élet olyan szféráira kirándulásokat tennem, amelyekre
másoknak nem volt idejük vagy igényük.
Először csak amolyan "leányos naplóízű" bejegyzéseket írtam,
majd egyre mélyebben fogalmaztam és örökítettem meg élményeimet, véleményemet,
vágyaimat.
Versek, novellák, karcolatok árulkodnak erről.
Eközben nem felejtettem el az élet humoros, mosolyogtató ajándékait,
s ezeket is igyekeztem papírra vetni.
Voltam rádióriporter, szerkesztő műsorvezető, írásaim különféle lapokban
jelentek meg.
Az utóbbi időben vadházasságra léptem az elektronikával.
Ennek a kapcsolatnak termékei pps,-eim.
Ha egész énem nem is ismerhető fel teljességében, mégis úgy érzem,
ezek adnak némi útbaigazítást gondolataim, szellemiségem megismerésében.